Szóval a dolog lényege az, hogy a rengeteg gondolat, ami bennem cikázik, szinte folyamatosan fel és alá, azok nem nyugszanak továbbra sem és gyakorlatilag egy helyben topogok. Néha pillanatokra felcsillant a reménysugár, hogy előrébb vagyok, vagy hogy szűnni fog, de akkor két tonna szar borul be a fényt áteresztő kicsi repedésre, ami a újra sötétséget eredményez. Már lassan látok ebben a sötétben, viszont csak a szemem szokta meg a fénytelenséget, mert a megoldásokra még nem találom a választ jelenleg. De lesz ez még így se.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.