Vajon az, hogy valakit szeretek és féltek, az birtoklási vágyamból ered, vagy az egóm kiteljesülése a másikra? Azt akarom, hogy olyan legyen, mint én? Pont, hogy nem akarom, mert ettől válik izgalmassá a dolog, ettől válunk különbözőkké. Két lélek vagyunk, akik egymással párhuzamos úton haladnak egyenlő sebességgel és bár néha eltávolodunk egymástól, de újra és újra egymásra találunk és haladunk tovább. És ebből a szempontból egyformák vagyunk, talán közös a lelkünk, vagy ha nem is közös, akkor az biztos, hogy tökéletes puzzle-ként illik egymásba a két lélekdarab és ilyenkor a szemlélődő elé egy nagyon szép és tiszta kép kerül. Hallom a finom, tompa kattanást, amikor a két darab összekerül, nagyon illenek egymáshoz. Ezek vagyunk mi.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.