Gyengének érzem magam. Lelkileg és testileg is. A testivel részével nem is lenne baj, az elmúlik magától, mert a testem öngyógyító képességgel bír. Fáj elmúlik és csá van. Viszont a lelkivel már annál inkább nagyobb gond van, ha nincs rendben, mert az nem gyógyul meg csak betemeti magát. Mi ez? Depresszió? Vagy csak egyszerűen kedvtelenség? És mi okozza? Semmilyen racionális érvet nem tudok mondani, hogy miért lennék rosszkedvű. Bár az egyszerű is lenne, ha tudnék, mert akkor azt szüntetném meg, vagy oldanám meg és akkor minden valószínűséggel a kedvtelenségem is megszűnne. De sajnos nem ez a helyzet. Ezek valami irracionális eredetű szarságok, amik a happy Balázsból szomorú tumacot csinálnak. A kérdés az, hogy mivel lehet ezeket megszüntetni? Csalásnak számít-e, hogy olyan dolgokhoz nyúlok, amik nem saját belső erőnek számítanak a probléma leküzdésére? Vajon ezek hosszú távú megoldást jelentenének a nekem, vagy csak átmeneti menekvésként funkcionálnak? Például a zene, a gondolatok elterelése jó felé, a legális és az illegális drogok használata kiútnak tekinthetőek-e? És meddig érzem majd azt, hogy a probléma megoldott és nem zuhanok-e vissza, mint egy élettelen test oda, ahonnan ezekkel az eszközökkel sikerült kikaparnom magam. Most úgy látom, hogy nem hosszú távú megoldások ezek. Magamban kell teljesen rendet tenni, hogy legyen valami alapja, amire később építkezni tudok. És mivel ilyen helyzeteket átéltem már jó párszor, ezért nem is lennék megijedve, mert tudom, hogy feldolgoztam már sokkal nehezebb állapotomat is. Éppen ezért az egész nem is lenne érdekes, vagy említésre méltó, ha nem lenne mellettem valaki, akin látom, hogy erre nincs szüksége és ráadásul meg sem érdemli, hogy ilyen hülyeségeket hallgasson tőlem. Amit megérdemel az a happy Balázs, és tudom, hogy szereti is nagyon. Akkor meg miért nem tudom neki folyamatosan ezt adni? Pedig nagyon akarom! Senki nem érdemeli meg jobban, mint Ő! Megteszek mindent, hogy meg is kapja!
ásólökdösések