Van egy ember, akit még középiskolában ismertem meg, évfolyamtársam volt. Érdekes, de általában nem szoktam arra emlékezni, hogy az első beszélgetésem valakivel – aki utána az életemben szerepet játszik - hol, hogyan és miről zajlik le. Na, ez nála pont nem így volt. Pontos részletességgel emlékszem a konkrét szituációra és a témára is. Elsőre triviálisnak tűnik a helyzet, mert nem eget rengető, mindent gyökeresen megváltoztató helyzetet kell elképzelni, de lehet, hogy pont attól vált mégis turbón érdekessé, hogy ennyire megmaradt benned. A dolog lényege az, hogy akiről most szó van őt érzem a legközelebb a szívemhez, mint barátot. Persze akkor ezt még nem tudhattam, de így visszatekintve olyan érzés, mintha sejthető lett volna. Szóval maga a helyzet: Békéscsaba, a középiskolám aulája, napsütés, nagyszünet. Akkoriban nagyon sok Korn-t hallgattam, és gyakorlatilag meg is határozta az akkori életemet, lelkiállapotomat és nem is volt szükségem más zenére (ez lehet, hogy zene szűklátókörűséget jelent, de akkor ez nem zavar egy pillanatig sem, sőt visszatekintve most sem érzem, hogy akkor bármilyen nyitottság hiányában lettem volna). Szóval a Korn kettes albuma (Life Is Peachy) a helyzet elindítója, mert a barát, akiről szó van ő is szerette a Korn, és bár nekem akkor kazettán(!) meg volt eredetiben mégis kölcsönkértem tőle. Hiszen egy eredeti CD akkoriban azért csak egy eredeti CD volt, ami nem volt semmi. Ezt a velem egykorúak nagyon jól tudják. Az eredeti CD a kedvenc együttesedtől a világ egyik legnagyobb dolga volt, és ráadásul nem is volt olcsó, pláne ha azt nézzük, hogy nem nagyon volt keretünk eredeti lemezek vásárlására, hiszen komoly anyagi korlátaink voltak, és inni is kellett sokat, meg a cigire is kellett a zsé. Szóval így történt meg az első kapcsolatfelvétel, és még egyszer hangsúlyozom, hogy nem nagyon tudok első találkozásokat feleleveníteni, de vele igen és ez nem lehet véletlen. Szóval így kezdődött, ez volt a nulla érték és ahol most tartunk az már számszakilag nem is kifejezhető. Akiről beszélek hozzávetőlegesen tíz éve ismerem és elég nagy szerepet játszik az életemben, annak ellenére, hogy a találkozásainkat tekintve közel nem nevezhető társadalmi szinten nézve barátságnak. Hiszen ahhoz az elvárható szint az, hogy átlagosan minden másnap, vagy minimum egyszer egy héten találkozni kell, vagy éppen illik. Nos, ez nálunk nagyon nem így van és ennek ellenére és vált mégis méllyé, tartalmassá, fontossá és rendkívül őszintévé ez az egész kapcsolat. És a tíz év alatt, annak ellenére, hogy nem kerestük egymást állandóan, mégis a mi közös kapcsolatunkat érzem a legmélyebbnek, az összes eddigi barátkapcsolatom közül. Ez nagyon jó érzés, mert ő egy nagyon értékes ember a szememben, és kurvamód örülök, hogy a barátja lehetek és annak még jobban, hogy barátok vagyunk. Fejtegethetném még ezt órákig, de a lényeg az, hogy ez egy nagyon jó valami az életemben. Köszi Spaza.
ásólökdösések