Tegnap annyit úsztam megállás nélkül, hogy az ereimben savvá vált a vér, és a végtagjaimat sem éreztem már. Az egésznek az vetett véget, hogy egy váratlan nagyobb hullám úgy csapott pofán, hogy az orromba és a számba levegővétel közben körülbelül 2 dl klóros víz kerül be, egyharmad részben az orron keresztül az agyamig, illetve kétharmad részben a számon keresztül a tüdőmbe. Egy kis ideig nem kaptam levegőt, pont a medence közepén, és pont akkor, amikor sok szükségem lett volna oxigénre.

Rákerestem ma a tumac szóra a gugliban: kidobta, hogy rezgőadagoló. Rezgőadagoló lennék?! :)

Ide átköltöztettem magam és a blogom. Szerintem jól tettem.

Nem engedem el a rossz érzéseket, a fájó dolgokat, hanem tuszakomom magamba a lelkem legmélyebb, legérzékenyebb részeibe...

Lehet, hogy az ember mint élőlény képtelen a boldogságérzet állandó érzésére. Miért csúszik ki a harmónia érzése mindig az emberek kezei közül, újra és újra? Amikor kicsit megvan, kicsit elcsípjük, netán napokig tartjuk magunknál, akkor valami kaki mindig elrontja az egészet, vagy épp saját magunk rontjuk el a dologot. Bízom benne, hogy ez változni tud. Vagy az egész csak illuzió? Csak nem?!

Teljesen biztos vagyok abban, hogy mindenki jónak születik. Abban is biztos vagyok, hogy a helyes értékrendet szívná magába, ha a felcseperedés közben a környezete nem torzítaná el azt. Mindenkiben megvan a jóra, helyes útra való hajlama, de ez a szocializáció során elmehet egy rossz irányba, mert hagyja, hogy olyan rossz hatások érjék, amik letolják a helyes útról a dzsuvába. A szocializáció pedig a környezetében lévő emberek hatása rád. A környezetedben van suttyó, akivel bármit csinálsz, az marad. Viszont ha hagyod, hogy befolyásoljon az, aki rossz irányba visz, akkor az a te visszafejlődésed. Hiába nem akarod, hogy befolyásoljon, és hiába hiszed azt, hogy nem formál, akkor is megtörténik. Ha nem ismered fel időben, hogy valaki nem jó irányba visz téged, akkor azt sem tudod értékelni eléggé, aki jó felé vinne. Gyakorlatilag a kettő nem megy együtt, kioltják egymást. Tehát, ha olyan emberekkel veszed magad körül, akik az általad oly’ áhított helyes útról lecsalogatnak mindig, akkor nem fog érni semmit, vagy csak csekély haszna lesz a jó emberek által beléd befektetett energiája, amik a jó útra szeretnének visszaterelni. Mindezért kell egy polcrendszert létrehoznod magad számára. A rendszer legfelső polcára kell helyezned mindazon személyeket, aki jót teszek veled, akik igazi értéket képviselnek az életedben. Az alsó polcokra pedig azokat, akik nem teszik mindezt, vagy rosszabb esetben nagyon rossz irányba visznek. A polcrendszer nem önző dolog. A polcrendszer, és a benne lévő emberek helye határozza meg az utad, és azok akik a helyes utat mutatják neked, azoknak kiemelt szerepük kell hogy legyen azon a barnára festett polcállványon. A polcrendszert érdemes néha átrendezni, rendet rakni benne, mert a poros kapcsolatok csak a helyet foglalják ez értékes kapcsolatok elől. Csak azért, mert valaki valaha fontos volt neked, vagy sok időt töltöttél vele, azért ne tartsd a felső polcon, vagy a felső polcok egyikén, mert nem fér oda tőle más jelenlegi életedben igazán értékes és odaadó ember. Az a legjobb, ha a polcrendszered mindig úgy néz ki, mint ahogy aktuálisan érzel és az életedben aktuálisan meghatározó emberek a polcrendszeren a megfelelő helyen legyenek mindig. Ne a múltad határozza meg az emberek helyét, hanem a jelened és a jövőd. Az elmúlt életedben szerepet játszó emberek helyzete azért is fontos, mert hiába érzel valaki iránt szeretetet, ha ő nem így van vele. Hiába fontos neked valaki a múltadból, ha neki te nem vagy az. Őt akár le is veheted a polcról, nem kell, hogy ott legyen, pláne azért mert ő már rég levett téged a saját polcáról, neki már nem vagy fontos. Ha mindenkit fel akarsz pakolni a felső, vagy a felső pár polcra, akkor ennek természetes következménye az, hogy hígulni fog a szereteted is irántuk. A lényeg, hogy ne tarts olyan polcon olyan embereket, akik nem oda illők, mert a kapcsolatok folyamatosan alakulnak. Ha valaki rossz helyen van a polcállványon, akkor az egyrészt teljesen felesleges, és másrészt önbecsapás is. Érezd a kapcsolatok igazi súlyát, az segít eldönteni, hogy kinek hol van az igazi helye, és segít látni azt, hogy kit mennyire kell megbecsülni.

Mindenkinek fel kell tennie először azt a kérdés magában, hogy vágyik-e jobbra, többre, értékesebbre. Ha nem a vágysz, akkor a következmények is egyértelműek. Ha viszont igen, akkor helyesen tudsz dönteni a saját életed tekintetében. Ha nem tűrsz el mindent, amit csinálnak veled, akkor érezni fogod azt – az életed szempontjából nagyon jó érzést –, amit a jó döntésnek neveznek akkor, ha felemeled a szavad a bántásokozója ellen, vagy még komolyabb lépésre szánod el magad. Ez a döntés egyik szempontból önző tulajdonságnak is tekinthető, de másik oldalról nézve, egy hatalmas bátorságérzést ad, és ami még fontosabb, hogy amikor bántanak téged, akkor az sokkal nagyobb önzőség. Nem viselhetsz el mindent, nem nyelhetsz le minden bántót, amit kapsz, mert akkor az, aki bánt téged – függetlenül attól, hogy miért teszi – soha nem fogja tudni, hogy bántott téged, és egyre önzőbb cselekedetei lesznek. Mindez egyre nagyobb bántásokat fog szüli, ami rossz érzést fog eredményezni benned, ami értetlenséggel keveredik. Viszont a probléma megoldása rendkívül egyszerű, mert nem kell hozzá, csak egy kis empatikus készség: ha valakit szeretsz, ha valaki fontos neked igazán, akkor nem teszed meg vele azt, amit te sem szívesen kapnál tőle, sőt bántásként éled meg. Ennyi a nyitja, mert ha bántasz valakit, akkor a kapcsolatotokat bántod. Ha a kapcsolatodat bántod, akkor onnantól kezdve az nem kristálytiszta kapcsolat. Persze mindent meg lehet magyarázni, és mindent meg lehet bocsájtani, de az már akkor nem tiszta kapcsolat, arra már rakódott egy kis kosz, és ez a mocsok újabb mocskot és rosszérzést vonz be, akár tudattalanul is. Ami fáj, azt elnyomhatod, de nem semmisítheted meg teljesen, mindig benned lesz, ezért sokkal egyszerűbb a fájdalomokozást elkerülni. Egyetlen bántás megengedhető: a nevelő célzatú, de az is csak akkor, ha eléri a célját, de annak is az erőssége számít. Egyébként minden önös érdekből, végiggondolatlanságból, figyelmetlenségből származó fájdalomokozás mélyen elítélendő, még a bosszúból származó is (bár ez utóbbi is válhat hasznossá, nevelő jellegűvé). Szóval élj így, cselekedj megfontoltan és tudatosan, mert lehet, hogy ha valakit sokat bántasz, akkor annak egyszer betelik a pohár, és eldob téged. Soha nem tudhatod mekkora a másik pohara, de jobb mindkettőtöknek, ha üres. Érdemes megkérdezni, hogy a másiknak van-e valami a kapcsolatpoharában, mert lehet, hogy észre sem veszed, hogy beleöntöttél már egy csomó bántót, ő pedig nem vesz tudomást a majdnem teli poharáról, mert szeret téged feltétel nélkül. Viszont teli pohárral nehéz élni, egyszer kiborul és lehet, másra ömlik rá a tartalma. Lehet egy épp egy olyanra, akit végképp nem érdemli meg és akkor már egy másik kapcsolatot is elrontasz a bántásokkal.

Járok úszni! Tanulság: a klór jó, mert tisztítja a gondolataimat.

A többsíkú gondolkodás egy olyan képesség, amely áldásos is és átok is egyszerre. Áldásos azért, mert egyszerre tudok több dolgot csinálni, végig tudok olyan dolgokat gondolni például munka közben, amikre máskor nem lenne időm. Hasznos ez azért is, mert közben le tudok olyan dolgokat zárni a múltamban, amikre már nincs szükségem, át- és felül tudok értékelni tényeket, eseményeket. Ráadásul mindeközben ráébredek mindig valamire. Átok viszont azért, mert sokszor nem a jó gondolatok jönnek. Ilyenkor előkerülnek a félelmek, a parák és minden olyan negatív gondolat, amitől a legjobb lenne megszabadulni, mert beássák magukat egyre mélyebbre a tudatomba, és ezzel sötét fellegek úsznak az alapállapotban virágos réthez hasonlító lelkem fölé, és rohadtul eláztatják azt, méghozzá jégesővel. Ez nem kell ám nekem. Jó tudom, ezzel is meg kell küzdenem…

• lustaság, amit félig kipipálhatok, mint megoldott jellemhibát, mert tudom már, hogy hogyan motiváljam magam, amikor elkap a lustaság, de ettől függetlenül még létezik
• türelmetlenség, ami mindig jelen volt az életemben, de jelenleg a legégetőbb problémának számít, de teljes odaadással dolgozom a dolog megoldásán, ellenben ez hosszú útnak tűnik
• elvárások mások felé, ami részben a türelmetlenségből eredeztethető, épp ezért türelemmel, szeretettel és átérzéssel megoldható, viszont ezáltal az elvárásaim hasznos hatásai által keltett önmagamban keletkező kellemes érzésekről is le kell mondanom, amit nagyon szeretek ám
• hamar ítélkezés, amit csak félig érzek rossz tulajdonságnak, mert nem csak rajtam múlik, hogy mit miért látok elsőre olyannak amilyen, és ráadásul segít a gyors döntések meghozásában, de ennek ellenére problémának tekinthető
• harag, düh és utálat, amit már olyan szinten tudok kezelni, hogy adott helyzetekben nem is látszik rajtam a külső szemlélő számára, és az aktuális helyzetből közben az utálatból szeretetet tudok formálni
• sértődöttségre való hajlam, aminek megoldása az egyik legnehezebb feladat és ez az a jellemhiba, ami a legerősebben végigkísérte az eddigi életemet, és jelenleg csak sejtem, hogy mi lehet rá a megoldás
• irigység, ami anyagi szempontból már nagyrészt megoldott, már a legritkább esetben érzek materiális szempontból irigységet, de mégis van még vele sok munka, mert még mindig érzek néha nem anyagi jellegű irigységet
• féltékenység, amihez jelenleg mástól várom a megoldást, de ez is önmagam számára leküzdendő feladat, ami a hitetlenségből és önbizalomhiányból ered önelégültség, amit azért nehéz leküzdeni, mert szeretem, de legalább már tudom, hogy rossz tulajdonságom
• félelem, ami nagy részben haszontalan, mert több van belőle bennem, mint amennyi egészséges számít, viszont egy szintig segít megoldani, vagy elkerülni a felmerülő problémákat
• hiúság, amit igénységgé tudok már majdnem mindig alakítani bár nem biztos, hogy ez jó út
• alul- és túlértékelés, amin nem sokat tudok változtatni, mert mindig a jövő dönti el, hogy épp jól vagy rosszul ítéltem-e meg valamit, de tudom, hogy tapasztalattal és helyes ítélőképességgel megoldható
• hitetlenség, ami részben jó, mert törekvésre és folyamatos fejlődésre, analizálásra késztet, de problémák okozója is, mert lefektetett alaptételek kétségbevonását eredményezheti, ezen felül félelmet ébreszt
• van még…

És most kicsit elszomorodtam, hogy ilyen sok van, de jó ezeket tudni, és látni azt, hogy összefüggenek egymással, tehát az egyik megoldásából a másik hiba is csökken.